A Budapest Bank és a
Külkereskedelmi Bank is hozzájárult ahhoz, hogy a Ziperes
Élménybombák sorozata
ért minket, ezért most csak a kiragadott látványosságokból csemegézünk. Voltunk
Széphalmon, a Kazinczy-család emlékhelyén, jártunk Füzérradványon, a Károlyi
Kastélyban. Itt tudtuk meg azt is, hogy mitől szekrény a szekrény,
átkarolhattuk a 300 éves platánt a kastély arborétumában, Kőkapun pedig
megismerkedhettünk a kizárólag a Zemplénben élő növény-és állatfajokkal.
„Elfoglaltuk és
bevettük” a füzéri és boldogkőváraljai várakat, és saját szemmel láthattuk a
Vizsolyi Bibliát, a Károlyiak első magyar bibliáját.
Klassz volt a
szállás, többször strandoltunk és persze jókat ettünk-ittunk. Csak zárójelben
áruljuk el, hogy még egy korty híres tokait is megkóstoltunk a tarcali Andrássy
Kúria pincéjében a Nagykopasz lábánál.
Ez a csodás
magyarországi táj annyi élményt nyújtott, és osztályfőnökünk, Kerekes Gabi néni
szerint még oly sokat tartogat, hogy feltétlenül visszatérünk!
Nagy
Tamás és Rusz Dániel, 5.a